SÜTŐ ANDRÁS-MŰHELYKONFERENCIA


SÜTŐ ANDRÁS-MŰHELYKONFERENCIA

(M)ILYEN GAZDAGOK VAGYUNK(?)

 

SÜTŐ ANDRÁS-MŰHELYKONFERENCIA

2014. október 29 – 30.

 

 A KONFERENCIA CÉLJA

Konferenciánk olyan közös beszédtér kialakítását tűzi ki célul, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott  –  és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a 20 perces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában. Tájékoztatónk egyben személyre szóló felkérés a részvételre  konferenciánk minden programjában.

BEJELENTÉST IGÉNYLŐ PROGRAMOK*

Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András-portréi (kiállítás-megnyitó)

• okt. 29, szerda, 18 órától, Stúdió Színház előcsarnoka 

Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? Yorick Stúdió előadása 

• okt. 29, szerda, 19 órától, Stúdió Színház

Sütő András-szülői ház meglátogatása Pusztakamaráson

• okt. 31, péntek, 9:00 – 15:00 (indulás/érkezés Teleki Téka előtti parkoló) 
*A helyek száma korlátozott a színházi előadás és a pusztakamarási látogatás esetében. Helyet az érkezési sorrend alapján tudunk biztosítani.


NYITOTT, MEGHIRDETETT PROGRAMJAINK

A konferencia munkálatai (Bod Péter Diakóniai Központ)

• okt. 29, szerda, 10:00–13:00, 15:00–17:40

• okt. 30, csütörtök, 9:00–14:30 

A munkálatok összegezése (a Kultúrpalota kisterme)

• okt. 30, csütörtök, 17:00–19:00

Találkozás és gyertyagyújtás Sütő András sírjánál (református temető)

• okt. 31, péntek, 18:00 órakor

A konferencia kísérő programjaiban közreműködik Zágoni Előd csellóművész, Strausz Imre István karvezető és a színész szak II. és III. évének leánykara.

 

KÖSZÖNETNILVÁNÍTÁS

Erkölcsi és anyagi támogatást nyújtottak munkánkban:

 

• MAROSVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALA

• MAROS MEGYEI TANÁCS

• MAROS MEGYEI MÚZEUM

• ROTARY KLUB

• BETHLEN GÁBOR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

• SÜTŐ ANDRÁS BARÁTI EGYESÜLET

• ORACLER KFT

 

MÉDIAPARTNEREINK

• NÉPÚJSÁG

• ERDÉLYI MAGYAR TELEVÍZIÓ

• MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓ