Brook már megmondta
Beszélgetés Sebestyén Abával a Szerelemről
Sebestyén Abával találkozom a Művészeti Egyetem büféjében. Kér magának egy „protekciós” kávét. G. B.: Mit jelent a „protekciós” kávé?
S. A.: A
Szerelem próbái alatt tanítottak a lányok erre, hogy lehet ilyet kérni. Kávé sok habbal és fahéjjal. Azóta ezt iszom.
G. B.: Tudom, hogy innen gyűlésbe tartasz és nagyon elfoglalt vagy. Most éppen min dolgozol?
S. A.: Adminisztráció folyik. Pályázatírás. Erre nem volt egyáltalán időm az elmúlt hónapokban. Egyik produkcióból a másikba estem.
Alkésztisz, utána
Banán, aztán elkezdtem a
Hogyne, drágám!-at és január 6-tól a
Szerelmet.
G. B. : Többnyire kortárs darabokat rendezel, hogy esett most a választás Barta Lajos közel száz éve született drámájára?
S. A. : Újra kortárs szöveget kerestem, de az egyetem részéről az volt a kérés, hogy legyen klasszikus. Szeretem a kihívásokat. És a szerelem örökké aktuális. Először Csehov
Három nővérét szerettem volna megrendezni, de abban még több a férfi szereplő. Régen eszemben volt már ez a szöveg, hiszen ezelőtt nyolc évvel játszottam Debrecenben a Komoróczy szerepét a Csokonai Színházban Galgóczy Judit rendezésében. Nagyon szeretem ezt a témát, tudtam, hogy valamikor foglalkozni fogok ezzel. Praktikus okai is vannak a választásnak, olyan darabot kerestem, amely talál ehhez az évfolyamhoz. Pedagógiai céllal, érdemben leporolni a szöveget és mindent, amit a szerelem témája hordoz, érvényesen megszólaltatni a színpadon.
G. B.: Nem először rendezel ebben az osztályban, a Tiramisu c. előadásban is velük dolgoztál. A szereposztáson is látszik, hogy számodra nem ismeretlenek ezek a színészek. Hogyan születtek meg ezek a figurák?
S. A.: Általában elég nehezen nyögöm ki a szereposztásokat. Van már elképzelésem a próbafolyamat előtt a figuráról. Érzem, milyen kell hogy legyen, de ezt nem lehet teljesen konkrétan leírni. Van róla fogalmam, a többi már a próbákon alakul, hiszen az egyik legszebb dolog a próba. Abból a színésznövendékből bújik elő a karakter, aki éppen alakítja. Nekem nagyon fontos, hogy a Komoróczy Karcsiból szólaljon meg, a Nelli Nikiből szólaljon meg úgy, ahogy csak belőle tud megszólalni, Böske Annából, Lujza Andreából. Barbi szerepe az anyáé, aki mindent lát, aki együtt viszi el mindhárom lány gyötrelmét, átéli ugyanazt velük. Ezeknek mind belőlük kellett megszólalniuk.
G. B.: A szerelem – vagy éppen ennek hiánya – mellett ezeket az alakokat állandóan az foglalkoztatja, hogy kitekintsenek, kifelé csodálkozzanak onnan, ahol vannak, tulajdonképpen az ablakban élnek. Fontos pillanatai az előadásnak azok, amikor a közönség „ablakán” keresztül pillantják meg egymást a szereplők. Honnan ered ez formai megoldás?
S. A.: Fontos volt számomra, amit maga Barta Lajos leírt, hogy „na, ez sem unja meg már a fensterlizést”, a
fensterlizés, mint olyan. Mindenki mindenkit figyel, házból be, házból ki, mindenki mindenkibe bele akar nézni. Ennek a képi megoldását kerestem, hogy hogyan működhet ez jól, olyan belső tartalmak megteremtésével, amelyek hordozzák ezt a kifelé játszást, hiszen ezt elég nehéz fenntartani. Maga a „fensterlizés”, az elvágyódás, a boldogságkeresés van ebben.
G. B.: Más rendezéseidben is felcsendülnek a színpadon élőben megszólaltatott dallamok, melyek ezt az előadást is keretbe foglalják. Miért tartottad fontosnak a katonadalokat megszólaltató katona alakjának beemelését?
S. A.: Szerettem volna belevinni az előadásba az I. világháború drámaiságát, gyötrelmét. Ehhez kellett a zene, ami egyszerre kommentálja, aláhúzza és kíséri a színpad történéseit. Végig éreztem, hogy erre szükség van, és utolsó pillanatban jöttem rá, hogy mi az, ami egyben akusztikailag is idézi azt a világot. Ez a katona számomra. Ő egy személyben idézi a világháborúban elhunytak millióit, ugyanezt jelentik számomra a levelek is. A padlón szétszórt sok-sok levél, szerelmesnek, anyának, anyától fiúnak, jegyestől jegyesnek, férjtől feleségnek, amit a frontról megírtak és vagy célba értek, vagy valahol ott hevernek a föld alatt. Ezek a háború mibenlétét ragadják meg képileg és hangilag.
G. B.: Mi jellemezte leginkább a próbáitokat?
S. A.: Minden próba izgalmas volt. A játék szelleme volt leginkább fontos. Úgy gondolom, játszva érdemes színházat csinálni, de ezt nem én találtam ki, Peter Brook már megmondta.
Gál Boglárka
