A magyarországi Pécsi Országos Színházi Találkozón és a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon lépnek fel a marosvásárhelyi színi diákjai egy-egy előadással.
Miniévadra készülnek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzősei. A tanév lejártához közeledve az évad minden előadása utoljára lesz látható május 31 és június 4 között a Stúdió Színházban.
Vasárnap, május 25-én 19 órától látható utolsó előtti alkalommal Kovács Levente nagysikerű előadása, a Kész csoda. A másodéves magiszteri színészosztály előadásában megjelenik New York, a kilencvenes…
Május 24-én 19 órától kerül sor A lecke című mozgásszínházi előadásra, amelyet Györfi Csaba, a Művészeti Egyetem diákja rendezett Eugène Ionesco azonos címet viselő abszurd drámája alapján. "Miben…
Pénteken ballagnak a Művészeti Egyetem végzősei, majd mozgásszínházi produkcióval és további előadásokkal várja közönségét a marosvásárhelyi Stúdió Színház.
A nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház drámapályázatot hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karával közösen.
A 20 éves Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt hónapokban több magyarországi városban szervezett bemutatkozó közönség találkozót, ahol ismertetik az Alap működését, hasznos információkat lehetett…
PROGRAM
9.00 Deschiderea conferinţei
IMAGINILE NOII MEDII
Moderator: KUTI Csongor
9.20 – 9.40 Dr. NEDELCU Marius – Dr. IGAZSAG, Radu
Muzeul virtual ca nou mediu. Legile media…
Afișare rezultate 1821 pâna la 1830 din totalul de 1947